Tisztelt Partnereink!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Sika Hungária Kft. 2015. április 01-én elindítja webes felületen történő rendelésleadását a www.sikarendeles.hu oldalon. A honlap fejlesztésének célja egyértelműen az volt, hogy a vevői rendelések minden érintett félnek (mind az Önök, mind a mi számunkra) érthető módon, gyorsan és egyszerűen kerüljenek leadásra. Sokéves tapasztalatunk szerint kiemelt figyelmet fordítottunk arra is, hogy a szállítással kapcsolatos egyéb információknak is legyen helyük a honlapon a rendelés leadásakor.


Felhívjuk figyelmüket, hogy a honlap csak azon vevőink számára elérhető, akik aktív állapotú vevőként vevőtörzsünkben már szerepelnek. Ugyancsak fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a honlap - többek között - biztonsági okokból vevői árakat nem tartalmaz, azt mint eddig is, a rendelés visszaigazolásában fogják megtalálni.

A honlap előzetes regisztráció után használható. Egy cég csak egyszer regisztrálhat, de azon belül bármennyi kolléga regisztrációja elfogadható (több telephellyel rendelkező cégek esetében különösen előnyös ez az opció). A regisztráció kezdeményezhető a honlapon keresztül is, de ha megkérik erre a Sika kapcsolattartójukat, akkor ő is szívesen segít.

Bár a honlapnak kifejezetten okostelefonos applikációja még nincs, az eddigi tapasztalatok alapján gyorsan és egyszerűen kezelhető bármelyik okostelefonról.


Kérjük regisztráljanak, és rendelésük leadásához használják bátran ezt e lehetőséget, időt és így pénzt takarítanak meg! A webes felületen leadott rendelések feldolgozása mindenkor előnyt élvez a más csatornákon beérkező rendelésekkel szemben.


Bármilyen kérdés, vagy probléma esetén, kérem forduljanak kapcsolattartójukhoz!