„Örök, mint a beton”- szoktuk gondolni és mondani. Ezért a ház körüli felületeket rendszerint nem gondozzuk, nem tartjuk karban. Figyelmet már csak akkor fordítunk rájuk, ha már gond van, azaz esztétikailag nem felelnek meg elvárásainknak, súlyosabb esetben pedig már balesetveszélyt is jelenthetnek a felületükön létrejött sérülés, repedés következtében.

Az időjárás károsító hatásai ellen időben kell lépni, hiszen ha nem javítjuk ki a terasz, erkély szélét, az oszlop felületét, a panelház külső részét, a járdát, a lépcsőt, a társasház folyósóját, a kerítés lábazatát, vagy akár az autófelhajtót, akkor könnyen maradandó károsodás következhet be. A betonszerkezet, a vasalat is megsérülhet, a korrózió olyan mértékűvé válhat, hogy a probléma javítással már nem oldható meg. Ha elkésünk, újra nekiállhatunk a teljes betonfelület elkészítésének, amely komoly költségekkel jár.

A Sika kínálatban megtaláljuk mind a fizikai, mind pedig a vegyi úton sérült betonok, illetve a beton acélkorróziója által okozott sérülések javítására szolgáló termékeket. A ház körüli betonfelületek javításához elsősorban a Sika MonoTop®-110 QuickFix egykomponensű, rövid kötési idejű, felhasználásra kész, rögzítő habarcsot és a Sika                                                                  MonoTop®-112 MultiUse Repair egykomponensű, használatra kész, tixotróp javítóhabarcsot                                                                    javasoljuk. A professzionális betonjavítást cementes kötőanyaguk és válogatott adalékanyagaik garantálják.

 

A Sika MonoTop®-112 felhasználási területei, előnyei:

  • sérült felületek javítása a beton függőleges vagy vízszintes felületén is megoldható
  • betonfelület újraprofilozható
  • felhordása egyszerű, még fej feletti munkálatok esetében is alkalmazható
  • jó a tapadása az általános építőipari felületen, mint pl. beton, kő, tégla, acél)
  • egyszerűen keverhető víz hozzáadásával 
  • jó mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik

 

A Sika MonoTop®-110 QuickFix felhasználási területei, előnyei:

  • kifejezetten olyan munkákhoz tervezték, ahol gyors kötésidejű habarcsra van szükség, például: polcok, dugók, csövek rögzítése; páncélozott ajtók és ablakok telepítése; cölöpök, rácsozatok, oszlopok és kerítések rögzítése
  • keményedés néhány perc elteltével
  • a csomag alkalmas kisebb munkákhoz is
  • kiváló keményedés még nedvesség mellett is alkalmas festésre is, amint az anyag megkötött
  • jó tapadás fémhez


 

Találja meg az Önhöz legközelebb eső kereskedő partnerünket!