A salétromos, vizes és penészes sok-sok veszélyt rejt magában. Ilyenkor nem csak esztétikai problémáról és az épület szerkezetének veszélyeztetéséről, hanem akár súlyos egészségügyi kockázatról is beszélünk. Ha a ház szigetelése megsérült vagy elöregedett, akkor a nedvesség utat tör magának még a legszűkebb nyílásokon is. Amikor a víz bejut a falba és a kapillárisokon keresztül eljut a szerkezetbe, az igazi gond ekkor kezdődik. Először a vakolatot áztatja el, majd távozik a falból páraként. Emiatt növekedésnek indul a helyiség páratartalma, ami pedig tökéletes környezetet biztosít a nemkívánt penész szaporodásához.

Interior white wall with rising damp mildew growth and wood floor

A nem megfelelő vízszigetelés következtében a házban súlyos károkat okozhat a nedvesség. Amikor a falból a víz elpárolog, a benne lévő oldott ásványi anyagok kiülnek a falra és kialakul a salétrom, amit sóvirágzásnak is nevezünk. A salétromos fal nem csak azért kellemetlen, mert erős dohos szagot áraszt, hanem mert még az emberi szervezetre is káros hatással van. A dohos szag ráadásul be is ivódik beivódik a bútorokba és a függönyökbe. A nedves falakon a vakolat jellemzően elkezd felpúposodni, elválik a faltól, a rajta lévő burkolat, -mint a csempe megrepedezik. 

Az esztétikai problémánál sokkal nagyobb gondot jelent, hogy a nedves, befelé is párologtató falak könnyen penészednek, a szoba levegője dohos lesz, ez pedig az egészségünkre káros. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) megállapította, hogy a penészes környezet számos egészségügyi kockázatot hordoz magában, amelyek különösen a légzőszervi panaszoktól szenvedőkre jelent veszélyt.

A megoldás: utólagos vízszigetelés az új generációs SikaMur rendszerrel!

Használd az injektálható talajnedvesség elleni szigetelő vízzáró krémet: SikaMur® InjectorCream-100-at! Próbáld ki a cementkötésű, előre kevert, falszárító SikaMur® Dry vakolatot, amely alkalmas nedves és sóvirágos falakhoz, lábazatok és alagsorok falaihoz, a falszerkezetben lévő víz elpárologtatásához, a habarcsrétegben lévő sók lekötéséhez, sóvirág és penész kialakulásának megakadályozásához! Végezetül alkalmazd a SikaMur® Finish cementmentes mész alapú simítóvakolatot a nedves falazat helyreállításához!